Anti aging és túlnépesedési problémák
Tartalom
Mindannyian szeretnénk sokáig élni. De úgy, hogy végig megőrizzük egészségünket, testi és szellemi erőnket. Mindez ma már nem csupán álom, mi magunk is sokat tehetünk érte.
A libidónak nem kell nyugdíjba vonulnia Manapság mind többek számára válik elérhetővé olyan hosszú életkor, amelynek megélésére őseink még csak nem is gondolhattak. Sokan nyugdíjasként találnak arra lehetőséget, hogy megvalósítsák fiatalkori álmaikat, például 70 évesen indulnak a maratoni futáson vagy keresztülbiciklizik a világot.
Mások hosszú évek tapasztalatait állítják különféle cégek szolgálatába, és tanácsadóként töltenek be fontos posztot. A nyugati országok nyugdíjasai olyan összegeket kapnak kézhez, amelyből üdülni, utazni mennek, kisegítik az unokáikat, és egyre többet költenek az egészségükre: vitamin- és nyomelem-készítményekre, wellness- és fitneszprogramokra, kezelésekre.
Az anti-aging program lényege éppen, hogy hozzásegítse az embereket ahhoz, hogy szép életkort egészségben, életörömben élhessenek meg. Ahogyan dr. Michael Klentze német orvos és író megjegyzi, helyesebb is volna a well-aging vagy better-aging kifejezést használni, hiszen ez jobban kifejezi a célt. Ne felejtsük el a szerelmet! A szerző hangsúlyozza, az elégedett időskorhoz a szerelem lelki és testi oldala is hozzátartozik. Felhívja a figyelmet arra, hogy a szex fiatalít és egészségessé tesz, fokozza a vérellátást, a hormonképződést, erősíti az immunrendszert és stabilizálja az idegrendszert.
Arra biztat mindenkit, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel időskorban is.
A problémát inkább csak az jelenti, ha a test erőtlen, és nem képes végrehajtani azt, amit gazdája szeretne tőle. Ám az ilyen problémákra van megoldás.
A megfelelő fajta tenyésztő
Az orvos nőgyógyászként kezdte pályáját, majd pszichoterapeuta-képzésben is részt vett. Ezek után világossá vált számára, hogy a hozzá forduló nők problémái jelentős részben lelki eredetűek. Pácienseit ma már a holisztikus szemlélet jegyében kezeli. Megfigyelései szerint nagyon sokan fordulnak hozzá olyan gondokkal, amelyeknek oka a csökkenő vitalitásban rejlik. Sokan depressziósak vagy kiégettség-szindrómától szenvednek, és ez a szex utáni vágyuk csökkenésében mutatkozik meg.
A férfiaknál gyakori, hogy vágy van, de ez erekciós zavarral párosul. Ilyenkor mindig megpróbál a dolog végére járni: vajon a párkapcsolattal van-e gond, vagy szervi zavar áll fenn.
Ez utóbbi esetben a leggyakoribb a hormonhiány, a vérellátási vagy az anyagcserezavar, mint például cukorbaj. A vérellátási zavar ellenszereként fedezték fel például a Viagrát, amely anti aging és túlnépesedési problémák az ereket, nemcsak a szívben, hanem a hímvesszőben is.
A nők legnagyobb gondját anti aging és túlnépesedési problémák libidózavar jelenti. Ez a kedvetlenség elsősorban két dologtól függ: vagy fiatal nőkről van szó, akik hormonális fogamzásgátlót szednek, ez pedig elnyomja a szexuális vágy egyik fontos tényezőjét, a tüszőrepedést. Vagy olyan nőkről van szó, akik átlépték a változás korát, ezért ösztrogénhiányban szenvednek.
A hormonhiány mellett ezek a nők gyakran pszichikailag is új helyzetben találják magukat: a gyerekek kirepülnek, ők pedig egyedül találják magukat azzal a férfival, akivel soha nem voltak egyedül legföljebb az elején, amíg a gyerekek meg nem születtek.
Ez is kiválthat bennük szorongást. Testi tünetek Idősebb korban a nőknek olyan testi tünetekkel is meg kell küzdeniük, mint a hüvelyszárazság vagy a méh eltávolítása. Ezt a műtétet nálunk nagyon könnyedén végrehajtják, holott ezzel egy nagyon fontos szervétől fosztják meg a nőt, hiszen a vérkeringés keresztülmegy a méhen.
Ha férj és feleség ráadásul nyugdíjba is megy, és egész nap otthon ülnek, akkor könnyen egymás idegeire mehetnek, miközben egyikük sem válik vonzóbbá az évek múltával. Ilyenkor könnyen előfordul, hogy a férj lecseréli a feleségét egy fiatalabb nőre.
A nőknél a szexuális vonzerő sokkal inkább a fiatalságon és a szép külsőn alapul, mint a férfiaknál. A mi társadalmunk legalábbis így tekint a nőkre: a szex a fiatalsággal, a szépséggel asszociálódik. Holott a szex az egész élet folyamán fontos, és meg kell tanulnunk anti aging és túlnépesedési problémák vonzónak látni minden életszakaszban. Klentze sem tagadja, hogy férfi és nő nem egyenlő eséllyel indul az időskori szexuális partner megtalálásában, hiszen, ha mondjuk, harmincévi házasság után elválik egy pár, a férfi többnyire viszonylag hamar talál magának egy fiatalabb nőt, akitől gyermekei is lesznek, míg a volt feleség nagyon gyakran egyedül marad.
Mivel ez a probléma a pénzzel és a hatalommal függ össze, mindenképpen azt javasolja a nőknek, hogy találják meg a saját hivatásukat, és maradjanak önmaguk. Az a nő, aki harminc éven át csak háziasszony volt, időskorban ha a férje elhagyja, ott marad minden szempontból kiszolgáltatottan, a volt férj anyagi támogatására szorulva.
Ez persze nem jelenti azt, hogy a pénzzel és hatalommal rendelkező nők könnyen találnak maguknak partnert, éppen ellenkezőleg.
Lehet valaki szép, fiatal és sikeres nő, egyáltalán nem biztos, hogy állandó partnerre akad. A szerző szerint ennek evolúciós okai vannak, a férfiaknak ugyanis még nem volt idejük hozzászokni ahhoz, hogy a nő is lehet vezető a párkapcsolatban, vagyis, hogy ő legyen a főnök… Tojásfehérje arcpakolás anti aging vagyunk, ha akarjuk Szexuális partnert természetesen talál az ilyen nő, jelentkezőkben nincs hiány, idősebb korban azonban a szexuális vágyat a mi társadalmunk inkább kínosnak tartja.
Klenzte szerint ennek az oka, hogy sok mindent azért nem tudunk elfogadni, mert nem tudjuk elképzelni. Hasonlóképpen nehéz helyzetben van például egy idősotthon személyzete, ha a bentlakók szexuális élete kerül terítékre. Minél jobban elfogadja valaki önnön szexualitását, annál könnyebben fogadja el másokét is, és annál jobban örül, hogy másnak is vannak szép percei az életében. Hogy a változásra van esély, azt az a következő példa is mutatja: Az Egyesült Államokban újabban teljesen elfogadott, hogy az öregek táncolni járnak, becézgetik egymást.
Nyíltabbak, örömmel veszik, hogy sokáig élnek, dermagene thermage rádiófrekvenciás arcfeszesítő és ránckezelő készülék vélemények autókáznak nyugdíjas éveikben, és természetesen vállalják, hogy még élnek szexuális életet.
Tükröződik ez a felfogás a reklámokban is: egy biztosítási hirdetés például vidáman bulizó hatvan-hetven éveseket mutat, akik ugyanúgy tombolnak, mint a fiatalok. Ha valaki csak ötven évet él meg, akkor anti aging és túlnépesedési problémák néhány évre a nemi életről. De ha valaki 90 évig él, nem élhet negyven évig szex nélkül. A szex, a vágy és a potencia minden életkorban a hormonoktól függ.
Klentze szerint különféle hormontípusok léteznek, a nőknél például szembetűnő a Vénusz-típus a maga ösztrogéntúltengésével, vagy a fiús típus, akinél ösztrogénhiány áll fenn.
Nehezebben azonosítható a másik két kategória, az aszkéta és az amazon. A férfiaknál a tesztoszteron-túltengéssel jellemezhető Mars-típus, illetve anti aging és túlnépesedési problémák androgyn ismerhető fel szinte első látásra. A döntő azonban a génteszt, ennek alapján határozhatják meg, kinek milyen hormonkezelésre van szüksége. Ez a teszt nagyon hasznos, kimutatható belőle például az, ha valakinél megnövekedett a prosztata- vagy a mellrák esélye, de a koleszterin- magas vérnyomás- szívbetegség-rizikó is.
Öregség és öröm – elképzelhető? - Nyugdijban - Az anti-aging program
Ennek alapján a páciens személyre szabott tanácsokat kap, például hogy szedjen omega-3 zsírsavakat, vagy lehetőleg mellőzze a húst. Ez a génteszt az orvosságok egyéni adagjának beállítását is lehetővé teszi.
Így elkerülhetővé válnak a helytelen adagolás veszélyei, a káros mellékhatások vagy a fölösleges gyógyszerszedés. Fontosak az egyéni különbségek A hagyományos kínai orvoslás is nagy hangsúlyt fektet az öregedés késleltetésére, a megifjításra, a betegségek megelőzésére.
Ennek eszközei az akupresszúra, az akupunktúra, a csi-kung. Ázsia országaiban reggelente mindenhol látni a parkokban az embereket, amint a szabadban végzik csoportos gyakorlataikat.
Tudatos anti-aging bőrápolás - mikortól, mit és hogyan?
Mi is választhatunk ilyen módszereket, vagy kipróbálhatjuk a meditációt, amely a spiritualizmussal együtt nagy szerepet játszik a mi életünkben is. A szexualitásnak egyébként is sok köze van a spiritualitáshoz: ez a legmélyebb egyesülés, amit csak el tudunk képzelni. Fő problémáink egyike ugyanis az, hogy elfelejtettünk spirituálisnak lenni, holott éppen ahogy öregszünk, van rá még inkább szükségünk. Fel kell ugyanis készülnünk arra, hogy szembesüljünk a halállal.
Ezt pedig csak akkor tudjuk megérteni, ha tudatosan integráljuk az életünkbe. Az anti-aging alapjában véve arról szól, hogyan növelhetjük az életerőnket, és hogyan előzhetjük meg az öregedést előidéző kóros folyamatokat. Az időskori elbutulás demencia például az a betegség, amely a legmagasabb költségeket rója az egészségpénztárakra. Klentze szerint a demencia esetében elsősorban a koleszterin a hibás. A koleszterin nagyon könnyen oxidálódik, és ez az anyag a sejtfal egyik építőanyaga.
Egészségügy
Az agyban a koleszterinhelyzet oda vezet, hogy megkezdődik az úgynevezett szabad gyökök képződése, amelyek szétrombolják a sejtfalat. Ha azonban kóros folyamat indul be, akkor ez a zselé korlátlanul és ellenőrizetlenül termelődik, és kialakul az Alzheimer-kór.
A kór előfordulása pedig az átlagéletkor növekedésével mind gyakoribb lesz. A táplálkozás alfája és omegája A koleszterinhelyzeten sokat tudunk változtatni az étkezéssel.
Ennek lényege az, hogy léteznek bizonyos gének, amelyek meghatározzák, öregek leszünk-e vagy sem.
Zöld könyvtári állomány - Globális problémák
A kérdés az, hogy vajon mije van annak a százéves szardíniai férfinak, amivel mondjuk, német társa nem rendelkezik. A különbség különösen szembeszökő, ha Szardíniát összehasonlítjuk Szicíliával vagy Dél-Olaszországgal.
A magyarázat az, hogy — ahogyan költőien mondani szokták — az emberiség bölcsője Afrikában ringott, vagyis mindannyian onnan vándoroltunk ki és telepedtünk le a Föld különböző pontjain, majd alkalmazkodtunk az ottani körülményekhez.
De néhány elzárt völgyben vagy szigeten ott maradt a gének egy része. Szardínia szigetén például nagyon magas a száz évnél idősebbek aránya, férfiaknál és nőknél egyenlőmértékben. Ez sehol másutt nem fordul elő, összehasonlításként: Hamburgban 17 százéves nőre jut egy százéves férfi. A mediterrán diéta nem mindenkinek való, itt is a gének a döntő pont A másik példa az olívaolajé.
- Bőrfiatalító anti aging szérum
- Túlnépesedés in English with contextual examples
- ISBN 0 76 9 fűzött társadalmi előrejelzés; modern civilizáció; szociológia; jövő; trendek
- Gletsch svájci anti aging
- Tejsavó anti aging
Ez pedig azt jelenti, hogy az oly sokat propagált mediterrán diéta nem mindenki számára kedvező. Vagy ott vannak az omega-3 zsírsavak. Ha szemügyre vesszük az Atlanti-óceánt vagy az Északi-tengert, azt látjuk, hogy ott sok olyan hal él, amelynek a húsa gazdag omega-3 zsírsavakban, ezzel szemben a Földközi-tengerben kevés az ilyen hal.